Blog

Júniusi alkotóláz

Most csak kicsit büszkélkedni akarok. :) ha már eddig semmit nem raktam fel.

Múlt hónapban páromat ünnepeltük, és természetesen nem maradhat el a torta sem. Sokszor én próbálom a saját határaimat megdöntve elkészíteni a műveket. Ez így volt most is.

Általában nem jövök ki olcsóbban - mint a szakavatott kezek által készített tortákkal - de ha jól sikerül örömmel zsebelem be a bókokat. Szokásomhoz híven 2 napot szánok a torta elkészítéséhez, és persze nincs kis eldugott hűtőm sem sehol, így sokszor már első nap lebukok vele. Persze mivel rendszeres "gyártó" vagyok, így kislányom a jeles napok előtt autómatikusan rááll a keresés és kérdezősködés funkcióra. Ami álltalában úgy végződik, hogy segítőkészségének eredménye láthatóvá válik a végeredményen, és persze a konyhány is :) .

Az internetről elég sok ötletet lehet lelesni, így én sokszor elmentem a tortás képeket egy albumba, hátha ötletet ad. Ez így volt ennél a tortánál is.. persze csak külsőségekben próbáltam utánozni.

Már a tortához való bevásárlás is a kis hercegnővel zajlott. Már itthon listát készített - persze a saját kis kiksz-krakszjaival - hogy mi is kell. Na hát mint minden gyerekes vásárláskor a listához még hozzá került ez-az, ami már megszokott procedúra ilyenkor. 

Mivel nem vagyok egy egyszerű eset, szoktam azért kísérletezni, amit úgy érzékeltem, hogy nem vették rossz ötletnek. Egy kis méretű tortát képzeltem, ami ilyen melegben el is fogy. Alap sima vaniliás piskóta, kis láboskában sütve, és persze csak zsírral kenem ki, lisztezve, mert az az igazi. (megjegyzem számomra, mielőtt háború tör ki a vajat és zsírt használók között) a krémtölteléknek nem olcsóságot találtam ki, de biztos nem jut eszébe senkinek ilyen csak nekem. Egy szó mint száz, én előszeretettel használok joghurtokat, kész joghurt pudinkokat krémtölteléknek. Hogy hogy csinálom meg krémnek? Nagggyon egyszerű... hideg krémekhez használt expressz zselatin fix-szel. A mostani tortához a danette csokis krémpudig volt a választásom, hisz párom imádja  csokit meg a pudingokat is, így nem volt nehéz kitalálni. 

A külsőségeket befejezve tádááá... ilyen lett:

Hááát a kis cocákkal nagy poént lőttem :) Egy nagyon jó városi, "baráti" étteremben ünnepeltük meg a jeles napot. Mivel a tortát már érkezésünkkor berakták a hűtőbe, azt a viháncolást halottátok volna a konyhából :)

A szélső burkolat nem más minta nestlé Kit-Katje, ki ne szeretné. A malackák kakaókrémben sziesztáznak (olvasztott vajba porcukor, kakaópor, persze a holland változat nálam a nyerő, majd egy összekevert tojás hozzáadagolása). A malackákat is én csináltam. Lehet otthon készített hamis marcipánból (ilyen az enyém is) vagy boltban vásárolt (amit ritkán, de én is szoktam használni).

Ez esettben örömmel fogadtam a viccelődéseket, és örültem hogy tetszett mindenkinek. Kicsit bennem volt a félsz is, hisz első alkalommal mutattam meg "tudásomat" párom szüleinek is. 

Köszönöm figyelmeteket

 

Teljes cikk

2015 Dzsambori

Nemrég köszeli ismeretségbe kerültem a cserkészekkel. Mennyit lehet tanulni a munka, baráti társaság körében. Evvel kapcsolatban elég sok információra tettem szert, és okosabb lettem :) 

Hallottatok már a dzsambori-ról? Eddig én sem, de ebben az évben megrendezésre kerülve a magyar cserkészek is részt vesznek, ahogy már több alkalommal is tették. Ebben az évben Japán, Kirarahama-ban kerül megrendezésre.

A dzsembori a cserkészek nagy, általában nemzetközi találkozója. Kiemelkedik közülük a cserkész világdzsembori, mely a cserkészet legrangosabb nemzetközi eseménye, és általában négy évente tartják. És persze mindig más ország ad helyszínt neki.

 
Kis történelem:
Az első világdzsemborit 1920-ban, az első világháború után rendezték Londonban a cserkészet megalapítója, Robert Baden-Powell kezdeményezésére. A mindenkori találkozó célja, hogy a különböző népek fiai megismerjék egymást és barátságokat kössenek, abban a reményben, hogy ezáltal elkerülhető legyen egy hasonló szörnyű háború. A 4. világdzsemborit 1933-ban Magyarországon, a gödöllői Királyi Parkban rendezték. Dzsemborikat átlagosan négy évente tartanak. Ez alól két kivétel volt: 1937 és 1947 között nem tartottak dzsemborit a második világháború miatt, és az 1979-es dzsembori, melyet Iránban tartottak volna, de a térségben kialakuló politikai helyzet miatt ez elmaradt. Ehelyett, 1979-ben meghirdették a Dzsembori évet, így számtalan kisebb-nagyobb helyi cserkésztáborral és összejövetellel helyettesítették az egy, nagy találkozót.

Az első hét dzsemborit Európában tartották, míg a nyolcadikat Észak-Amerikában, azóta Afrika kivételével minden lakott kontinens sorra került.

 

Szeretem azt a vegyes munkakört amiben páromék kis vállalkozó csapata tevékenykedik.(csak azért nem írok a munkakörröl részletesebben, mert nem reklámnak szánom) Annyit tanulhattam ebben a másfél évben... na jó professzori státuszt még nem szerzek belőle, de én is azon emberek közé tartozok, akik ha valamit szeretnek csinálni azt szívből csinálják, és rövid időn belül elsajátítják. 

Szóval dzsambori japánba... a cserkészek lassan de biztosan elkészülnek a bepakolással, a toborzással. És irány a tengeri kikötő. Ha jól hallottam csak egy csöppnyi hónapot fognak ringatózni a hajóval, míg a célállomáshoz érnek. (Na csak ezért a "piciny" idő miatt nem is mennék erőszakkal sem .) 

Teljes cikk

Gondolat...

Régen írtam már.. Szerencsésen mindenki túl van a farsangon, a nőnapon.. és hurrrrráááá itt a tavasz (vagyis lehet hogy már a nyár toporog a küszöbön). Ez az időváltozás nem csak a növényeket bolondítja meg, de még az emberi szervezet is felborul.. hát az én szervezetem sem maradt ki belőle. És persze az óvodai betegségek sem maradnak ki...

A "hurrá nyaralunk!" még azért messze van, de már készülünk a majálisra, és persze mint májusi cserebogarak a kislányommal nem maradhatnak ki a születésnapjaink sem. Már most azon gondolkodom kis hercegnőnek milyen tortát is csináljak.

Ha ez lenne a legkisebb gondom, én lennék a legboldogabb. Szerető pár, drága kis cserebogár, és az a tény hogy munka nélkül kell megoldanom minden napjainkat. "Kilóméterhiányos" személyiségem nem bírja elviselni ha bezáródik egy "vitrinbe". Minden éjjel arra eszmélni, hogy megint kattog az agyam, nap mint nap önéletrajzokat küldözgetni és remélni... 

Sajnos az ország egy része ugyan ezt csinálja mint én, remél, és próbál változtatni adott élethelyzetén. Hiába van meg a végzetségem vállalkozni, és ötletekkel tele ha nincs miből. Vegyél fel hitelt, önrésszel... miből!? Pályázz!!... ahham, csak gondolod, hisz csak elköltött pénzre pályázhatsz, oh és persze a pályázat is pénzbe kerül, főleg ha szakemberrel csináltatod. Oh hisz ott a bankok mikro hitele.. na az nevetséges, feltétel az egyik banknál: egy évben 250 milliós bevétel..

Keress munkahelyet... Hiába van meg a szakmai tapasztalatod, nem biztos hogy visszamenőleg bármelyik volt munkahelyed is foglalkozna avval, hogy neked ajánló levelet ír. Mostanában azt olvastam hogy nagyon sok munkáltató inkább a tapasztalatszerzést veszi előtérben a megszerzett bizonyítványok helyett. Na ennek a hamis voltát még a sport szelet egyik reklámja is megfogalmazta (" egy nyelvvizsga, miért nincs kettő"). Utolsó két munkahelyem a családcentrikusság hiánya miatt hiúsult meg. Nagyon kevés olyan munkáltató van aki szembenéz avval a ténnyel hogy a családanyáknak is dolgozniuk kell, és sajnos vannak olyan időszakok, amikor nélkülözniük kell munkájukat.

Szóval egyenlőre pat helyzet. Város melletti faluban élni minimális esély a munkataláláshoz, főleg hogy óvoda közelben tudj maradni. A költözés gondolata sem kizárt, hisz más lehetőség nincs. 

Teljes cikk

Oh jaj.. itt a farsangi hét!

Kicsit nevetségesnek látszik ilyenkor egy szülő. Az eszement futkározás, hogy mindent időben beszerezz.. hát felér egy esküvővel. Nálunk például két farsang van, egyszer van hétközben a csoport számára nasival, szörpivel, jelmezzel természetesen. Azután hétvégén nagy teremben meghívott előadóval az egész ovinak, persze itt is jelmezzel.. oh és ne fejeltsük el ha még a csoport fel is akar lépni. A Maci csoport mi is lehet fellépését tekintve... hát maci. Gőzerővel nekiszaladtunk az SZMK-val hol is lehet beszerezni barna pólót és harisnyát. Annyiból kivettem a részem hogy a pólót elintéztem mindenkinek párom segítségével, na de a harisnya nagy dilemma volt... eléggé nevezhető káosznak. Végül is szürke pici maci mintás lett belőle, de megszületett. Ilyenkor azt érzem, hogy hiába próbál vki segíteni, olyan káoszban élünk ha nincs elég terjedelmes hangod, meg sem hallanak. Szóval rajtunk már a táncruha kifogott, és még hátra volt 2 jelmez, ami beszerzése már könnyebb volt, hisz nem kellett 27 szülővel egyeztetnem... Sikeresen 5 óra alatt megvolt (persze a már zárójelben közölt kis secondhandes üzletben Köbányán), ami biztos boldoggá teszi a "kis hercegnőt". Már csak azért is így írom, mivel tegnap saját kezüleg nekiestem megvarni egy csingiling ruhát, ami inkább zöld erdei törpének sikerült mint tündérnek :)

Most már csak várom az eredményt, hogy érzi magát a kis tündérem a farsangi mulatságokon :)

Teljes cikk

Így készíts

Így készíts pillanatok alatt Minnie Mouse-jelmezt a gyereknek

A varrás nélkül készíthető jelmezeket különösen szeretem, mivel a kézügyességem ezen a téren egy hangyászsünével vetekszik. Ezért a Minnie Mouse-jelmez varrást nélkülöző tütüszoknyája rögtön a szívem csücskébe került.
 

Hozzávalók:

  • széles nadrággumi
  • piros tüll anyag
  • fehér filc anyag
  • fekete hajpánt
  • fekete filc anyag
  • fekete póló
  • fekete leggings

A tütü elkészítéséhez annyit kell csak varrni, hogy a gyermek derékméretéhez igazítva összevarrjuk pár öltéssel a nadrágguminkat. A tüll anyagot tetszőleges hosszúságú csíkokra vágjuk, a csíkokat rácsomózzuk a gumira szorosan egymás mellé. A fehér filcből köröket vágunk ki, és random módon, elszórtan ráragasztjuk őket a tüllszoknyára. Minnie Mouse-füleket lehet venni készen is, de ha mi magunk szeretnénk készíteni azt is, akkor a fekete hajpántra fekete filc anyagból duplán hajtva, ráragasztva pompás füleket kaphatunk. Ha maximalisták vagyunk, akkor sárga cipőket is készítünk a jelmezhez, ehhez sárga filc anyagra és egy használaton kívül helyezhető csajos cipőre lesz csak szükségünk, amire a filcet ráragasztjuk. 

 

Így készíts varrás nélkül levéltündérjelmezt a gyereknek

 
A képek és a leírás alapján igazi főnyeremény ez a kislányos jelmez, aminek az elkészítéséből még a gyerek is kiveheti a részét. Ami pedig a legfontosabb: egyszerű, varrás nélküli, alig kell hozzá valami, mégis mutatós.
 

Amire szükséged lesz:

  • zöld hosszú póló
  • kétféle zöld filc anyag
  • ragasztópisztoly
  • éles olló
 
 
A felsoroltakból talán csak a ragasztópisztoly nem annyira evidens, de szerintem anélkül is kivitelezhető. A póló alját mellrészig vágjuk csíkokra, hadd lengje körül majd a lánykánkat. Az ujjait is vágjuk le egy elegáns mozdulattal, hogy ne legyen annyira rendezett a kinézete. A kétféle zöld árnyalatban pompázó filcekből vágjunk ki levélformákat, amikre a gyermek filctollal rajzolja fel az ereket. Majd fogjuk a ragasztót és ragasszuk rá a pólóra a leveleket tetszőleges elrendezésben, kerüljön levél minden csík aljára is. A fejpántot is filccel a legegyszerűbb megoldani, egy sima műanyag hajpántra ragasszuk rá a zöld filcet és a leveleket. Az arcfestés pedig már csak hab a tortán, szemfestékkel gyorsan elkészíthető a nagy nap reggelén.
(nők lapja cafe)
 
 

Készíts nindzsajelmezt farsangra!

 
Az idei farsang csak színeiben különbözik a tavalyitól. Tavaly minden piros volt, idén minden fekete. Éppen ideális szín egy nindzsajelmezhez.
 

Amire szükség lesz:

• 60 cm fekete, sima pamut trikóanyag (140 cm széles)
• 30 cm arany színű bármilyen anyag (140 cm széles)
• 1 m fekete gumi 
• egy melegítőnadrág mintának
• egy fekete, hosszú ujjú póló

 


ninja_jelmez_01

Amire szükséged lesz: 60 cm fekete, sima pamut trikó anyag (140 cm széles), 30 cm arany színű bármilyen anyag (140 cm széles), 1 m fekete gumi, egy melegítőnadrág mintának, és egy darab kész fekete hosszú ujjú póló. Előre bocsátom, ez a leírás most egy jelmez, és nem pedig egy design ruha darab készítését mutatja be! A kivitel jelmez szintű!

ninja_jelmez_02ninja_jelmez_03A melegítőnadrágot terítsünk a félbe hajtott, fekete pamut anyagra, és vegyünk mintát a méretről. A nindzsák nadrágja egy kicsit lehet buggyos, így alul hagyhatjuk bővebbre. A két réteget ügyesen vágjuk ki, majd vágjunk még egyszer ugyanilyen formát.

ninja_jelmez_04Mielőtt elkezdjük összevarrni a nadrág szárait, varrjuk rá a sárkány arany lángnyelveiből párat a nadrág száraira. Így, hogy még nincsenek összevarrva jóval egyszerűbb lesz. Ehhez vágjunk le egy kb. 10 cm-es sávot az arany anyagból, és rajzoljunk a hátoldalára lángnyelveket.

ninja_jelmez_05

ninja jelmez_06Vágjuk ki, és gombostűzzük a nadrág darabok színére. Varrjuk fel cikk-cakk öltéssel a lángnyelveket.

ninja_jelmez_07Amikor a lángnyelvek fent vannak a nadrág színén, akkor fektessük le a darabot, és egy nem lángnyelves darabbal “fedjük” be, úgy, hogy az anyag színe találkozzon. A képen látható össze gombostűzött vonalakon varrjuk végig.

ninja_jelmez_08Amikor végeztünk a varrással, fordítsuk ki a nadrágunk szárait.

ninja_jelmez_09Az ülepénél gombostűzzük össze a jobb és bal felet, majd varrjuk is össze elölről-hátulra.

ninja_jelmez_10Most, hogy összeállt a nadrágunk, most fűzzük majd bele a gumit. A lábaiba alulra 19-19 cm-t vágtam le, a derekához 50-et.

ninja_jelmez_11Felhajtottam a nadrág alját 4 cm-re, és végigvarrtam, de majdnem csak teljesen körbe. Hagytam egy 5 cm-es rést, ahol befűztem a gumit.

ninja_jelmez_12Amikor körbe értem a gumi befűzéssel 1-1-cm átfedéssel összevarrtam a gumipántot. Megismételtem a gumizást a másik lábszár alján is, és derékban is.

ninja_jelmez_13Az aranysárkány formáját a neten találtam meg, beírtam a google-ba, hogy dragon shape. Millió találat a képek alatt, lehet válogatni. Kinyomtattam, ami megtetszett. Ráfektettem az arany anyagra, levágtam a lángnyelvek után 25 cm-t a sárkánynak. A fennmaradó arany darabot félbe hajtottam, és végigvarrtam, majd kifordítottam és bevarrtam a végét is. Kész lett az öv.

ninja_jelmez_14Így kerül a sárkány a pólóra: indigóval átviszem a mintát az arany anyag hátoldalára. Kivágom.

ninja_jelmez_15Alakul. Így fog kinézni, ha felvarrtam a sárkányt.

ninja_jelmez_16Felgombostűzöm a sárkányt, majd nagyon óvatosan, követve a sárkány vonalát felcikk-cakk öltésezem a póló elejére az arany sárkányt.

A csukja a nadrág maradékából készült, ami egy pont 60×60 cm-es darab anyag volt. Félbe hajtottam és végigvarrtam. Kaptam egy csövet. Hát ennyi lett csuklya.

(masni.cafeblog.hu)

kép24

kép1

 

 

 

Teljes cikk

Farsang és a lányos frizurák

Mivel kislányos anya vagyok, miket is elért a "hercegnő láz". Mint minden kislány hasonlítani akar a "kiszemelt áldozatra". Amikor csak úgy akar felöltözni, vagy a haját viselni, mint anya...az még megoldható. De mikor már a mezitlábas aranyhaj hosszú haja, vagy a Jégvarázsból ismert Elza jégruhája a kérés tárgya.. na hát akkor kicsit bajban tudok lenni. De szerencsére egy anyának mindig vannak készített kiskapui, legalább is egy kislányos szülőnek mindenféleképpen pillanat megoldó kézséggel is kell bírnia ilyen kérések megoldásánál.

Szerencsére az internet sokszor segítséget tud nyújtani ilyen helyzetekhez is. Sokan gondolják úgy, hogy egy képbe belesűrítik röviden, hogyan is csináljanak meg egy frizurát (és persze sok mást is, amit előszeretettel fogok használni). 

Mivel lassan február, itt  a FARSANG szezon, és a vele járó jelmezbeszerzési szezon, hogy is csináljuk meg a lányka haját, milyen ruha illik a fiúk kardjához. 

Mivel múlt évben kezdődött a monster Highos őrület, próbáltam olyan jelmezt beszerezni amire ráfogható volt ez a típus. Szerencsére találtam Budapesten egy olyan üzletet, ahol lehet hogy másodkézből való árú található, de nagy választékkal rendelkezett így nem volt nehézségemre kiválasztani egyet.

(Csak segítségként írom le a két címet, ahol találhatóak az üzletei : X. Kőrösi Csoma sétány 16., VIII. Baross utca 42.)

Persze frizurát nem csak farsangra kell készíteni, hanem minden alkalomra. Hisz néha nem csak a felnőttek igénylik, hogy szép frizurájuk legyen. (nálunk ez sokszor hétköznapi alkalom is) És persze nem kell ahhoz fodrásznak lenni, hogy kihívást érezzünk hogy a mi kislányunk legyen a nap szépe. Ilyenkor elővesszük legjobb kézügyességünket, és kihozzuk magunkból a lehetetlent is.

             

 

Teljes cikk

Dilemma

Mivel ez az első blogom sajátként, és sokminden foglalkoztat kicsit dilemmába estem. Olyan témát nem biztos hogy sikerül elindítanom, ami mindkét nem vigyelemmel kísérne. Mivel családos anyaként foglalkoztat a csináld magad dolgok, szeretek sütni, főzni ahogy időm persze engedi. Kedvenc kontinensem Ázsia, azon belül Dél-Korea. Volt olyan időszak amikor más zenét nem is hallgattam. Jobban leköt a koreai dráma, ski-fi, akció vagy éppen a történelmi filmjei, mint éppen a tv-ben 10 "illedelmes" egyéniség több héten keresztül éli kamerákkal körülvett bezárt életét.

Ennek tekintetében úgy gondoltam, hogy első blogrészem a csináld magad rész lesz. Lényege, hogy amit pici agyam kezeim segítségével talán meg tud valósítani vagy éppen gondolataimban már látom hogy is nézne ki...- na jó ez biztos segítségget is fog igényelni, mondjuk egy erős férfi kész vagy egy cukrász személyében :) - szeretném veletek egy blog részeként megosztani, és persze várom saját ötleteiteket is, sikerélményeteket evvel kapcsolatban.
Teljes cikk